E történet megírása előtt, egy nagyon kedves hölgy ismerősömet felhívtam telefonon, – aki történetesen a csemetéivel van otthon, főállású anyaként szorgoskodik. Főz, mos, takarít, gyermekek nevel….. és csetel – adjon tanácsot, mondjon véleményt.
Még szerencse, hogy telefonon. Mikor elkezdtem neki mesélni a történetről, mit, s hogyan szeretnék leírni, nem koncentráltam eléggé, csak mondtam, mondtam. Eszre sem vettem, hogy addigi kedélyes csevegésünkből, sírontúli csend kezd kialakulni.
Egy pillanatra megálltam hadarásomban, hogy a következő mondatomra kellő levegőmennyiség legyen tüdőmben, s hallgatóztam. Először csak mély csend, majd hallottam, ahogy hatalmas levegő vesz az orrán. Többször. Mint bika, ki látja a vörös posztót, s épp támadásba lendül…
Ekkor gondoltam először arra, talán valamit elrontottam. Aztán, azzal próbáltam nyugtatni magam, lehet hogy régnemlátott ismerősömnek időközben vastüdeje lett, vagy a gyerekeknek Dart Wadert játszik miközben engem hallgat.
Mindig az első megérzés a helyes. Nem játszott Jedit. Hál’Istennek az egészségével is minden rendben. De amekkora lebaszást kaptam tőle, azt nem kívánom senkinek. Voltam én minden. Meg az a sokat emlegetett akasztott ember is. Megfejelve azzal, hogy közölte, ellenállhatatlan vágyat erez arra, hogy ő rúghassa ki alólam a kisszéket amin majd állok, mielőtt végérvényesen nyakam törik.
Bevallom, pár percnek el kellett telnie mire megnyugtattam. És nagyon sűrű bocsánatkérések közepette sikerült végre értelmes emberi lényekhez hasonlóan kommunikálnunk.
Elgondolkodtam, ha belőle ilyen reakciót váltott ki történetem, mi lesz ha esetleg itt a blogon, több hölgyből, lányból, asszonyból, anyukából is kihozza az állatot?
Sebaj! Állok a harc elé hölgyek! Sőt! Mostantól az ágyam szélén alszom, hogy legyen hely a levágott lófejnek, amivel esetleg meglep a csetelős anyukák szakszervezete…
*****
A történet évekkel ezelőtt történt, ifjú, és duhaj koromban.
Egy őszi péntek estén páran betértünk a kedvenc kis kocsmánkba. Hej, akkor még más világ volt. Akkor az ivónak feelingje volt. Minden asztal, és szék átitatódott a dohányfüsttel, s amit e bútorzat már nem tudott elnyelni az a mennyezeten ködfelhőként trónolt. Végérvényesen.
Előfordult, hogy a kocsmában levők mind egyszerre éreztek ellenállhatatlan vágyat hogy egy nikotinrudacskát nyomjanak a szájukba, s olyankor a beszélgetések külön élmények voltak. Hiszen nem tudhattad kihez beszélsz…. De előfordulhatott, olyan is, hogy szigorúan csak magadnak, mert aktuális ivócimborád feje mar rég az asztalra koppant, és édesdeden elszundított.
Öten próbáltunk egyszerre belépni a kocsma ajtaján. Hiába, a versenyszellem…. na meg a szomjúság.
Miután megittuk a fejenként kikért köröket, férfiaktól szokatlan módon, érzelmekről, szerelemről, titkos, vagy titkosnak vélt kalandokról kezdtünk el beszélgetni. Mindenkinek volt véleménye, hozzáfűznivalója. Csak egy barátom- közöttünk a legfiatalabb- nem tudott, nem akart mesélni semmit. Az ő házassága tökéletes, szerető feleség a párja, gondos anya, s csak egymásnak élnek. S ő bizony a világ minden kincséért sem csalná meg édes kis párját.
Természetesen nekünk a “barátoknak” nem volt ez kielégítő válasz, próbáltunk fogást találni rajta, egy aprócska csomót a kákán. Kérdéseink záporoztak felé, de mind tökéletes válaszokra talált.
Aztán egy, talán fel sem tett kérdésünkre válaszolva, közölte, hogy a felesége nagyon szeret otthon netezni, s amikor teheti a gép előtt ül.
Ő ezt tökéletesen megérti, vidéken laknak, nincs szórakozasi lehetőség, elmenni nem tud sehová, s neki is kell a kikapcsolódás. Valami mama-baba oldalon szokott beszélgetni.
Hm….csetel az anyuka. Íme, itt a “mentőkötelünk”.
Egy pillanat alatt fogalmazódott meg bennem a kérdés. Mint meggyújtott gyufa, mikor lángra kap, pattant a szikra az agyamban, s egy fogadást, üzleti ajánlatot tettem. A fogadás tétje, egy rekesz sör volt. Hogy miről is szólt a fogadás? Virtuálisan, a cseten keresztül kell levennem lábáról a lányt! El kell érnem, hogy személyesen találkozzon velem.
“Kihívás elfogadva!”
Másnap a srác, jött a csetoldal nevével, – amiben semmifele mama-baba utalás nem volt – és próbálta körülírni, hogy ezen az oldalon különböző szobák vannak. Megmondta a felesége felhasználónevét is.
A következő szabadnapom reggelen mentem először fel a csetoldalra.
1 nap
Nem találtam. Vártam türelmesen, mint ragadozó állat, ki prédáját lesi. Örökkévalóságnak tűnt az a másfél óra, de megjött. Fent van az oldalon! Pulzusom emelkedett, agyamban cikáztak a gondolatok. Mint sakkmester számolgattam a lépeseket. E lépést követ ez, ha a válasz más, taktikát váltok. Megszólítottam, szinte azonnal jött a válasz. Elsősorban arra törekettem, ne az a nyomulós fajta legyek, szerettem volna felkelteni kíváncsiságát,, érdeklődését. Záporoztak is a kérdései, alig győztem válaszolni. Két órán keresztül “beszélgettünk”.
2 nap
Dél körül találkoztam vele a cseten. Az volt az érzésem, ez a lány, nem az a lány akivel tegnap beszélgettem. Egy teljesen átlényegült, átszellemült nővel diskuráltam. Kétértelmű fogalmazásával zavarba hozott. Dobálta fel a labdákat, amit természetesen mind visszadobtam. Szexuális játék volt ez a javából. S mikor azt ecsetelte, mit csinálna velem ha most mellette lennék, hosszú percekig válaszolni sem tudtam. Majd gyorsan elbúcsúzott, mert jött haza a férje. Nekem pedig lelki szemeim előtt megjelent 22 üveg sör, ahogy csípőtáncot járva közelednek felém.
3 nap
Mikor felmentem a csetre, már várt ram. Beszélgettünk az előző napról, s hogy ő ezt nem is gondolta komolyan, s maga sem érti miért írt olyanokat. Kérdeznem sem kellett, ontotta magából a mondatokat. Mesélt, a mindennapokról. Hogy érzelemhiányban szenved. Hogy a férje dolgozik, de nem kérdezné meg egyszer sem tőle, hogy érzed magad drágám? Kezd elfásulni. Mindennap ugyanaz a séma, s ebbe, lassan de biztosan bele fog őrülni. Azért is van itt most velem, mert hiányzik a varázs, a bizsergés, a vágy az életéből. Szeretne megfelelni a világnak, de képtelenség egyszerre lenni, gondviselő anyának, cselédnek, szexi feleségnek. Elgondolkodtatott amit, és ahogy írt. Erőt vettem magamon, s próbáltam a beszélgetés fonalát a személyes randi irányába terelni. Két percen belül, az időt, és a helyet is megbeszéltük.
Aznap este nem tudtam elaludni. Folyton eszembe jutott a fogadás a barátommal, és a beszélgetés a feleségével. Számtalan megválaszolatlan kérdés zúdult az agyamra. Helyes-e, ha mindezt elmesélem a barátomnak? Mindez megér nekem 22 üveg átkozott sört? De mi van akkor ha a feleség valóban egy szexéhes bestia, és a férjét, csak kihasználja? Joga van tudni minderről? S ha miattam elválnak? Súlyos teherként települt a lelkemre az érzés, mit tegyek most? S nekem döntenem kellett!…
Másnap találkoztam a barátommal. Elmeséltem neki, hogy megtaláltam a feleségét a cseten. S hogy beszélgettem vele. Hatalmas átéléssel ecseteltem, mi módokon, milyen taktikákkal próbálkoztam ellene. De minden hiába! Nem tudtam a feleségét meghódítani. Tudomásul vettem, hogy a csípőjüket oly kecsesen rázó sörösüvegek e perctől fogva neki járják öltáncukat. Majd végezetül egy búcsúmondattal távoztam: Néha kérdezd meg kedvesed, hogy érzi magát!
Vénember
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: