Hetek, sőt hónapok óta tanakodom, vívódom, agyalok azon, hogy éltem alkonyán valami maradandót kellene alkotnom. Valamit, amivel az utánam levő generáció azt mondhatja, nélkülem nem tartana ott a világ ahol. Megsúgom neked, kedves kíváncsi olvasóm, a blogiras nem az. Pedig én bizony úgy döntöttem, hogy eme hatalmas fába mélyesztem kissé ütött-kopott, elhasznált, rozsdás, baltámat.
Mint említettem, nem most volt mikor egy teli délutánon a világra jöttem, így írhatnám, hogy sok évtized élettapasztalat, és bölcsesség van mögöttem. A fenet!!!
Vannak okos emberek, akik tanulnak más hibáiból. Vannak akik, a sajátjukból képesek levonni a konzekvenciát, s vannak a nagyon hülyék, akik ugyanabba a hibába, akadályba, csapdába képesek folyton folyvást belelepni. Én is közéjük tartozom. Mégis, úgy gondoltam, – ha másért nem is – okulás képpen, virtuális tollal, virtuális papírra vetek, hogy megoszthassam veled életem említésre méltó pillanatait…..amíg lehet. Mert kezdődő szenilitásom miatt, ki tudja, 10 év múlva lehet, a másnapra sem fogok emlékezni. Bár ilyen mostanság is előfordul, de ennek a feledékenységhez semmi köze. Viszont az agysejteket pusztító alkoholnak annál inkább. Felmerül bennem a kérdés, lehet nem is vagyok feledékeny, csak szimplán alkoholista??
Kommentek